|
Description
|
A romániai rendszerváltást követő gazdasági átalakulás a társadalom jelentős részének elszegényedéséhez vezetett. A tervgazdálkodásban kitüntetett figyelmet élvező, de piaci körülmények között életképtelen ipari létesítmények bezárása fokozott város-vidék migrációt eredményezett, aminek következtében a korábban éppen az erőszakos iparosítás hatására kiürült vidék újra feltöltődött. Azonban a kényszerűségből és a kollektivizálás előtti technikákkal, eszközökkel és gyakorlatokkal végzett gazdálkodás nem jelentett valódi kiutat a szegénységből. A téeszek Erdély-szerte jellemző rendszerváltást követő azonnali felszámolása is az újraparasztosodás felé tolta a vidéki népességet. A tervezett kutatás helyszínéül szolgáló szatmári sváb falvak különlegessége, hogy az előbb felsorolt folyamatokkal szemben hatékonyan tudtak fellépni, a makrogazdasági folyamatoknak sokkal kevésbé voltak kiszolgáltatottak. Ennek talán legfontosabb okát pedig a téeszek utódszervezeteiként létrehozott mezőgazdasági társulások megalapításában és hatékony működtetésében látom. Ezek a társulások sokszor az állami feladatköröket átvállalva a közösség életének stabil bázisát jelentették, miközben alapellátást nyújtottak és részben a mai napig nyújtanak tagjaiknak A szatmári régión belül nem csak sváb falvakban hoztak létre társulásokat, de csak sváb falvakban maradtak fenn a mai napig a társadalmi együttműködés, a bizalmon alapuló társadalmi lokalitás képviselőiként. A kutatás társadalmi hasznosíthatósága a sikeresség okainak feltárásában, feldolgozásában és továbbadhatóvá tételében rejlik. A rendszerváltást követő dekollektivizálás fogalmával megragadott mintegy másfél évtizedig tartó időszakhoz az erdélyi magyar kutatók elemzéseiben olyan negatív fogalmak társulnak leggyakrabban, mint a refeudalizáció, újraparasztosodás, kényszerparasztosodás – egy olyan folyamat összegzéseként, amelyben az emberek a kollektivizálás előtti technikákhoz és gyakorlatokhoz tértek vissza. Az erdélyi magyar néprajzi kutatások – tudománytörténetileg érthető okokból – főként a kisüzemi és családi gazdaságok vizsgálatára összpontosítottak , a szövetkezeti formák legtöbbször kihasználandó vagy kihasználatlan lehetőségként vagy sikertelen kísérletként kerültek be az elemzésekbe. Csak kevés részletes elemzés született működésükről és szerepükről. Működésükről és a gazdasági kontextuson kívüli szerepükről még kevesebb részletes elemzés készült. A romániai vidék és a vidéki agrárium napjainkban is nehéz helyzetben van. Alacsony hatékonysága ellenére a kisüzemi gazdálkodás továbbra is túlzottan nagy szerepet tölt be a románia mezőgazdaságban. A sváb települések szövetkezeti formáinak feltételezett sikerére fókuszálva, a gazdasági és társadalmi tényezők feltárásával, elemzésével, bemutatásával bízom abban, hogy a kutatás eredményei életképes alternatívát kínálhatnak számos agrárközösség számára. A kutatás az etnikai meghatározottságú gazdasági gyakorlatok azonosítására és elemzésére helyezné a hangsúlyt, főként a mezőgazdasági társulások működésének és lokális szerepeinek elemzésén keresztül. A romániai rendszerváltozást követő agrárátalakulás folyamatának kezdetén fontos szerep jutott a mezőgazdasági társulásoknak. A szocialista mezőgazdasági termelőszövetkezetek immáron önkéntes alapon létrehozott utódszervezetei a hosszúra nyúlt átmeneti időszakban egyrészről ellensúlyozni tudták az újraparasztosodással vagy kényszerparasztosodással együtt járó elszegényedést, másrészről viszont monopol helyzetüket kihasználva, gátolták az egyéni és családi gazdálkodói réteg megjelenését. A társulások kockázatkerülő, kizárólag önerőre támaszkodó gazdasági modelljéből a paraszti, önellátó üzemszervezet emléke köszön vissza. A társulásokra így a posztszocialista utóparaszti termelési rendszereknek egy igen sajátos formájaként is tekinthetünk. A kutatás a következő kérdésekre keresi a választ: Van-e kapcsolat a gazdaság és etnicitás között, és ha van, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és milyen tényezők vizsgálata mentén keresztül tárható fel ez a kapcsolat? Hipotézisem szerint a mezőgazdasági társulások, melyek a régióban kizárólag csak a kiválasztott sváb falvakban maradtak fenn amellett, hogy etnikai meghatározottságú sikeres gazdasági intémények, melyekben összekapcsolódnak a lokalitás és a tágabb világ horizontjai, valamint bekapcsolják az őket fenntartó közösségeket az országos (román) és globális folyamatokba. Hatékonyan kapcsolják össze a sváb földbirtokosokat (és nem a gazdákat) a világgazdasággal – az itt megtermelt gabonát közvetlenül a világpiacon értékesítik. Másrészt megakadályozták a külföldiek földvásárlását, amely amúgy általános jelenség Romániában. A gazdasági hatékonyság pozitív hatással van a helyi világ társadalmi és kulturális életére is. A kutatás egyik fontos célja annak feltárása, hogy milyen összefüggések állnak fenn e gazdasági szervezetek és a sváb közösségek – a szomszédos magyar és román településekhez képest – nagyobb közösségi ellenálló képessége között. (2025-10-09)
|
