Description
|
Ecseri lakodalmas – Ečerská svabda, 2015
Ecser (Pest megye, Magyarország) 2015-ben ünnepelte első írásos említésének 700., valamint az ecseri néptáncegyüttes alapításának 70. évfordulóját.
Az ecseri néptáncegyüttes már az 1950-es évektől színpadra vitte az ecseri lakodalmi szokásokat. Ennek ösztönzést adott, hogy a település az Állami Népi Együttes Ecseri lakodalmas koreográfiájának (koreográfus: Rábai Miklós, 1951) köszönhetően országos szinten ismertté vált. 2015-ben a MaSzFiSz [Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete] és az Ecseri Zöld Koszorú Hagyományőrző Kör – Folklórny spolok Zelený veniec együttműködésében történt meg az itt közölt film forgatása, különböző nemzetiségi szervezetek és nemzetiségi pályázatok finanszírozásával. A film tudatosan visszautal Rábai Miklós koreográfiájának film változatára (1952), melyet többek között Ecseren és Gyömrőn forgattak az Állami Népi Együttes tagjainak főszereplésével. A tízperces felvétel végén a perspektívaváltás egy Facebook-idővonal keretébe helyezi a kisfilmet: ezzel törekszik a jelen idősíkjához kötni a kiemelt elemet. Az épített örökség elemeit koncentráló, és az egykor a Rábai-féle film díszletét adó Széchenyi utcán, a templom előtt, illetve a tájházban forgatott film szereplőgárdáját a hagyományőrző kör tagjai adták. A felvételen kizárólag tót/szlovák nyelvű énekek és vőfélyversek szerepelnek. A film a YouTube videómegosztó portálon a felvételt készítő reklámügynökség profilja alatt évekig megtalálható volt (2025-ig), a következő leírással: „Egy film, amely időben másodikként, de a szlovákság szellemiségéhez való igaz hűségben elsőként örökíti meg az ecseri lakodalmas páratlan hagyományát! Egy film, amely az ecseriekről az ecserieknek, az ecseriekről a világnak szól! Egy film, amely ma született, de a tegnapot kelti életre!”
Felvétel hossza: 00:09:52
Felvétel készítője: Békéscsabai Médiacentrum–A-TEAM reklámügynökség
Felvétel készítésének éve: 2015. |