A település foktoroki részében a római kori pannoniai határszakasz egyik lovasíjász csapatát befogadó tábora és a tábor körüli létesítmények álltak. A lelőhelyre 1976-ban ráépült a Timföldgyár VII. számú vörösiszaptározó kazettája, ami elvágja a további kutatás lehetőségét. Az iszaptározó a tábor mellett a limes-utat, az ingoványos területen emelt római töltést, az egykori római zsilip alépítményét, valamint a Puszta-dombon lévő őrtornyot is „fogva tartja". A Római Birodalom határzónájában a katonaság létesítményei mellett azonban fontos szerep jutott a táborok közvetlen környezetében kialakuló, velük szerves egységet alkotó polgári településeknek is. A táborfalu (vicus) kutatására a lelőhely hányattatott sorsa miatt különös hangsúly helyeződik. A településnek a castellumtól nyugatra eső részében 1998-tól 2004-ig, illetve 2007-ben Horváth Friderika folytatott feltárást, ahol a rossz kutatási körülmények ellenére is egy többfázisú településrész objektumai jelentkeztek. A civil település legkorábbi fázisát a jól keltezhető leletanyagok (terra sigillata edények, érmek és téglabélyegek) a Kr. u. 80-110 közötti időszakra keltezik. A vicusban a korai települési fázist jellemző lakógödröket és faépületeket felváltó kőépületek az erődök kőbe építésével közel egyidőben jelentek meg, amivel a Kr. u. 2. század közepétől számolhatunk. A táborfaluban ez az építőtevékenység a Kr. u. 3. század első felére teljesedett ki. A felszínre került épületek többsége egyetlen helyiségből álló, kőalapozású vályogfalú építmény volt, de díszesebb, több helyiséges, részben padlófűtéssel rendelkező lakóházak is jelentkeztek. A település szerkezetét szabályos árokrendszer rajzolta ki, az egyes árokszakaszok iránya a táboron belüli két főúthoz igazodott. A vicusban a 4. század első harmadában szerkezet- és funkcióváltás zajlik le, a korábbi építményeik elbontását követően a területre temetkeznek. 1998 és 2007 között 37 csontvázas, 1 jelképes és 3 hamvasztásos sírból álló temetőrészlet tárult fel. Mivel a sírok a település legfelső rétegsorához tartoztak, az 1970-es évekbeli földmunkák a temetőt károsították a leginkább. A feltárt temetkezések között egy épített és egy részleges kőkamrasír mellett koporsós, tegulával fedett földsírok, egyszerű földsírok, illetve hamvasztásos temetkezések fordultak elő. A területen a korábbi földmunkák egy szarkofágot és egy háztetőszerűen téglából épített sírt is kiforgattak a földből. A temető a vicus kutatott részénél nyugatabbra is folytatódhatott, mivel az Olajfinomító 1904-ben megkezdett építkezései során szintén előkerült egy kőszarkofág. A feltárt leletek bemutatása céljából 2021-ben az Azaum Római Tábor rendezvényközpont kiállítótermében állandó kiállítás nyílt. A kiállításhoz magyar és szlovák nyelvű katalógus készült, a kutatás eredményei csak részben közöltek.